Halott vajdaságiakat olvasva
Munk Artúr
*
Hinterlandban
a gyerekek hógolyókkal
ostromolták a várat,
majd meghegyezték a szuronyokat,
s foglyul ejtettek egy kóbor macskát.
Előbb kiszúrták a szemét,
aztán a padláson felakasztották.
*
A katonák mind meghaltak a háborúban.
Tizenkét gyerekes családapák.
Doberdóban vagy Oroszlengyelországban.
Érkeztek a piros pecsétes csomagok,
bennük órák, gyűrűk, noteszek,
fényképek, hazai levelek.
Vitézségi érmek.
Az asszonyok gyertyát gyújtottak,
és imádkoztak.
A Teri szeretője hadnagy volt.
Ő akkor még nem halt meg.
*
Mintha kiszaladt volna a száján valami.
Mintha valaki szaladt volna az orosz drótsövény felé.
Hirtelen tűz futott át a koponyáján,
mintha valami átfúrta volna a sisakját.
Mintha kialudt volna az égbolt legkisebb csillaga.
Utolsó emléke: mintha párnák, lepedők között
zúgna a feje, akár a templom kupolája.
*
A kályhában kialudt a tűz.
Ruhaszag terjengett a szobában.
Magukra vettek mindent,
amitől egy kis meleget remélhettek.
A vég nélküli szenvedés dicstelen poklában
csak nyomorúság és halál várta őket.
*
Még meg sem érkezett,
s máris csomagol a jövő.
Alig érezte jól magát
egy többszörösen összetett mondat
alárendelt mellékmondatában.
Szederjes, foltos arcára verejték ült,
zubbonya zsebébe falevelet csúsztatott valaki.
*
Az esetek többségében.
Vidám volt az élet.
A rokkant anarchisták elrepültek Vucsidolba.
Vidáman virágoztak a fák.
És hajók indultak az új világba,
a fedélzetükön emberek sokasága,
és a bálteremben muzsika szólt.
Rózsaszín volt minden,
a függöny és az abrosz.
Kellett az orvos.
*
A Titanic-on szerelmek, illatok
terjengtek, torkukat kaparták
füstmarta dallamok,
és további gondolatbuborékok.
Nem követi már őket sirályok hada.
Rossz fát tettek a tűzre.
*
Talán a szél tette,
hogy odafújta eléjük
azt a hatalmas jéghegyet.
Jött velük szemben.
Érkezett váratlanul,
mint a torpedó.
*
A paradicsom egyre távolabb,
nekünk már csak krumpli jutott.
Krumplis tészta, krumplileves.
Krumplibogár, puliszka.
*
A Kárpátia hajóorvosa rengeteg
szabad asszociációt képes elnyelni.
*
Tudta, nehéz lesz.
Felsorolni azokat,
akik ott meneteltek emlékezetében.
Nevükön nevezni a névteleneket.
Kimondani a kimondhatatlan szavakat.
Hogy ne merüljenek feledésbe,
mind, aki megállt előtte,
aki csak ráemelte a szemét,
akiket igazságtalanul bántottak.
Hogy ne merüljenek feledésbe
az emberek és a szavak,
és a szabadkai városháza toronyórája
mely A repülő Vucsidolban
örökre (délután) fél négyet mutat.
Dóró Sándor
*
Pecelló felett felhők szöknek,
mint farsang a naptárból.
A főutcán füstölgő trágyaszekerek.
Szürke lovak. A szódás kocsija.
Tér. Fák. Bukszusok.
Asszonyok a padon.
Mi az, mit róluk tudhatok?
Az volt, ez van.
Visszavonhatatlanul.
De minden benne legyen ám.
Az is, ami kimaradt.
És a folyton történő semmi.
Napról napra közelebb.
Az égen szökkenő felhők,
a sugarak. Mind-mind.
*
Elvesztette hitét és holnapját,
mint a platán a leveleit.
Csak az akác, és a fehér krizantémok.
Csak egy halott mosónő férficipőben.
Lila combjai közt rozsdás virágszirmok.
*
Szólna fűhöz-fához,
imádkozna a pipacshoz,
csak tudjon valami bizonyosat.
Inna harmatot, mérget,
s mindenféle keveréket,
szentelt- és folyóvizet, csak
tudna valami bizonyosat.
Elolvasná az összes könyvet,
élne keserű gyökerek nedvén,
csak tudna valami bizonyosat.
Mert az életért harcok dúlnak.
Álljunk meg egy szóra:
valahol az űrben
angyalok ülnek,
kezükben hárfa.
*
Mert életben maradni nem elég!
Nem gondolja,
kicsit nevetséges az egész.
Mindent szépen elmagyarázok.
Szeretném megnyugtatni.
Egy konyakot?
Öreg vagyok én már ahhoz.
A tapasztalat megtanított arra, hogy
a mértéktartás a legfontosabb, a középút.
Csak semmi kiabálás, lázadás.
Megmondom én, mi a baj.
Kérem, ne mosolyogjon.
Senkit sem akarok megbántani.
*
Kérem, ne zaklasson,
törődjön a saját dolgával.
Mit akar, pénzt?
Hát akkor mi a szándéka?
Nekem így nagyon jó!
Hagyjon békén! Maga megőrült?
Mit hablatyol itt össze-vissza?
Egy szavát se értem,
hogy mi van a szabadsággal?
Engem abszolúte nem érdekel.
Hagyjon békén, kérem,
ne molesztáljon, tűnjön már el!
Munk Artúr (1886–1955) Szabadkán született. Budapesten szerzett orvosi diplomát. Hajóorvosként dolgozott a Fiume–New York vonalon. Ő teljesített szolgálatot a Carpathián, amely elsőnek sietett a Titanic hajótöröttjeinek megmentésére. Az első világháborúban orosz fogságba esett, majd hazatérése után Szabadkán dolgozott orvosként.
Dóró Sándor (Derűs István, 1938–1974) Ludaspusztán született, Szabadkán járt iskolába. Péterrévén üzemi, majd postai tisztviselőként dolgozott.
(Megjelentek az Alföld 2017/12. számában.)
Borítókép: a Titanic (Wikimedia Commons).
Hozzászólások